2013. december 25., szerda

Christmas Eve - ilyen volt a körmöm


Általában hónapokkal előbb elkezdek készülődni erre az ünnepre, de idén nagyon kicsúsztak a kezemből a dolgok - részben a tanulás miatt, aztán az utolsó pillanatban még egy baleset is történt velem, ami miatt ki sem léphettem a házból egy héten keresztül. A körmeimet sem terveztem meg idén - rábíztam az épp aktuális hangulatomra -, egy fekete ruhához és virító, vörös rúzshoz öltöztettem a körmeim. 




Nem vittem túlzásba a dolgot, tudom.:D Talán felnőttem ahhoz a mondáshoz, hogy a kevesebb néha több? Mindenesetre ezt a csodálatos (117-es) Golden Rose lakkot már vagy 3-szor befényképeztem, de még egyszer sem került fel, pedig egyértelműen a kedvenc fekete lakkom az évben, számtalanszor viseltem már. A gyűrűsujjamon a CG Goldie but Goodie felett egy rétegben az I'm not Lion látható. 


Mindent szeretek benne. Annyira szép, és nagyon illik hozzám. Mondjuk én szeretem is a fekete színt, mert a fekete elegáns, öltöztet és mindemellett vékonyít (:D), így az egyik legjobb barátom. De azért igyekszem, hogy többnyire ne úgy nézzek ki, mint egy manhattani bróker a Rockefeller Center előtt szabad öt percében, egy erős kávéval és az okostelefonjával a kezében. (bár Manhattan az egyik kedvenc helyem, és a Rockefeller előtt kifejezetten szeretek is ücsörögni:)


Kicsit soknak éreztem volna a vörös körmöket a vörös rúzs mellé, szerintem ez a manikűr nagy telitalálat lett, de Karácsony összes napján másmilyen lesz a körmöm, szóval minden nap jelentkezem majd egy kis szösszenettel!:) Az összhatás végül valami ilyesmi lett (nem túl jó kép, kb ez az egyetlen, ami készült rólam, mert egész nap én fotóztam:).




És a végére pedig a legfontosabb: nagyon boldog Karácsonyt kívánok nektek, köszönöm, hogy velem voltatok idén! Nagyon sokszor inspiráltatok, szuper gondolatokat osztottatok meg velem! Remélem, én is nyújtottam számotokra pár nyugodt, olvasmányos percet, de az tuti, hogy én rengeteget kaptam tőletek az elmúlt évben! :) Élvezzétek a pihenést, és ne mondjatok nemet a finom falatokra, majd januárban ledolgozzuk együtt ;D

13 megjegyzés:

  1. Gyönyörű manikűrt készítettél :) !! Neked is Boldog Karácsonyt :)) !!

    VálaszTörlés
  2. Ez a valaha látott legszebb fekete lakk *-* gyönyörű, az egész manikűr nagyon tetszik :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szeretem, nálam is előkelő helyen szerepel!

      Törlés
  3. Az én körmeim nagyon hasonlóak lettek, azzal a különbséggel, hogy fehér alapra került az Essence Metal Glam fedőlakkja kerül fölé és szintén homok arany gyűrűsujj. Nagyon tetszik feketében is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, én azt a lakkot nagyon sok helyen kerestem, de szerintem lecsúsztam róla:/ Ebben a lakkban viszont az a jó, hogy beépített effekt az arany, így ezzel a lakkal el is intéztem az egészet :P

      Törlés
  4. Válaszok
    1. huhh, nem vagyok egyedül ezzel a lakkal!:D

      Törlés
  5. Nagyon ütős manikűr, nagyon tetszik!
    Boldog, békés Karácsonyt Nektek! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Reni, remélem szuperül teltek eddig az ünnepek! (én amúgy előreláthatólag 30-31-én is dolgozom:/ :D bent leszel a munkahelyeden? Mert összefuthatunk egy élménycserére!)

      Törlés
  6. Szerintem csodaszép lett a mani, nem is hivalkodó, de nem is túl hétköznapi. Csini voltál :) Boldog karácsonyt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól éreztem vele magam, és szerintem ez a lényeg (sokszor járok úgy, hogy nem jön be, ami a körmömön van, de nincs időm mégegy igényes manikűrhöz, úgyhogy fent hagyom azt. Na, annál rosszabb nincs-.-) Köszönöm:)

      Törlés
  7. Nagyon szép lett és utólag is kellemes ünnepeket kívánok :)

    VálaszTörlés