2013. december 11., szerda

Barry M - Princess

Nagyon izgatott vagyok a mai bejegyzés miatt, mert még ebben a bejegyzésben anno említettem Barry M-ék Royal Glitter kollekcióját. Eleinte nem volt kapható itthon, de előző héten pont elcsíptem a kipakolásukat (mi több, én címkéztem fel a tesztereket;), szóval bátran kijelenthetem, hogy én voltam az első az országban, aki a magáénak tudhatta. Már az előző nyálcsorgatós bejegyzésben is ezt (és a fehéret) szemeltem ki elsőnek. A fehérnek van alternatívája, de én ilyet még sosem láttam másnál *.*


Talán páran láttátok is Instagramon, hogy előző héten kaptam néhány lakkot a Naillandtől tesztelésre (ez még az a csomag, amit a kiválasztott bloggerek a nyitáskor kaptak, de az én csomagom nem érkezett meg). Csodás az összes, ráadásul én dönthettem el, melyik lakkok jönnek hozzám, úgyhogy az összes aktív használatnak néz elébe. :)


De nem tagadhatom le, ez az egyik legszebb lakk mindenek felett. A neve - hercegnő - hűen tükrözi az üveg belsejében látható folyékony csodát: sápadt rózsaszín alapban kap helyet rózsaszín, arany és egy kevés ezüst csillám.


A fedéssel nem kellett annyit bajlódnom, mint ahogy az első réteg után gondoltam (ekkor még nagyon halovány volt a kicsike), két rétegben már szépen fed, de én nem bírtam ki, hogy még egy harmadik réteget is felkenjek. A száradási ideje a textúrált lakkoktól megszokottan gyors tempóban történik.


Mivel az első réteg tényleg nagyon gyenge még, kicsit nehézkes kialakítani a szép ívet a körömágybőr mellett, érdemes rá külön figyelni.


Ami viszont komoly hátrány, hogy nagyon intenzíven kopott a körömvégeken. Oké, az igénybevétel viszonylag intenzív volt, de emellett nem vagyok hajlandó szó nélkül elmenni. Három és fél napig hordtam (a mindenit, volt már ilyen valaha?), és minden nap legalább egyszer meg kellett igazítanom a végeket, de szerencsére a textúrából adódóan ez nagyon egyszerű, gyors és észrevehetetlen.


Bárhogy is szúrja az oldalam ez a negatívum, egyszerűen nem tud érdekelni. Mert a színe, hát gyerekek, az valami mesés. *.* És szerintem mindenki akart legalább egyszer életében hercegnő lenni - én sem vagyok kivétel-, én az elmúlt három napban viszont az is voltam. ;)

És hogy mire készülhettek a következő bejegyzésben? Dancing with Nureyev az új A England - Ballerina kollekcióból ;)


16 megjegyzés:

  1. Micsoda cukorka körmök! :) Látom, elfogult vagy picit :P
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  2. ahhhh, csodás! tényleg hercegnős

    VálaszTörlés
  3. Tejesen ugyanez a Moyra rózsaszín sand lakkja is :O Imádnivaló :3

    VálaszTörlés
  4. Oh, az új A-England .....megkívántam :D
    Szép a Barry M , de most valahogy elteltem a LS textúráktól, durván glitteres és krémes korszakom élem meg körömlakk textúrákat illetően :)

    VálaszTörlés
  5. Ez a körömlakk valami csodálatos. Éppen ma csináltam egy sminket (és egy bejegyzést), ami aranyból és rózsaszínből áll, és valami hihetetlenül jól nézne ki egy ilyen lakk a körmeimen hozzá. Muszáj lesz egyet beszereznem :)

    VálaszTörlés
  6. Csodás ez a lakk, abszolút kívánságlistás! ^^

    Épp van nálam egy játék, ha gondolod kukkants be. :) http://moonangelstories.blogspot.hu/2013/12/karacsonyi-nyeremenyjatek.html

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű lakk, annyira finom és elegáns, és csajos is:)

    VálaszTörlés
  8. Csodaszép! *.* A többi lakk is nagyon szépnek tűnik, kíváncsian várom a teszteket :)

    VálaszTörlés
  9. szerintem is csodás a színe :)

    VálaszTörlés
  10. Sajnos ez a lakk nekem annyira nem jön be, az a-england annál inkább!!, de mennyire menő már annyira fixen jóban lenni a NailLand-es lányokkal, hogy címkézhetsz :))))

    VálaszTörlés
  11. Tényleg hercegnős ez a lakk, de annyira nem fogott meg az England lakk annál inkább arról várom a tesztet!

    VálaszTörlés
  12. Ú, én is imádom a Princesst, bár nekem nem volt ennyire számottevő a kopás, tényleg nagyon különleges és élőben is minden fénynél más és más! Ennek az egyik kistestvérét lehet megnyerni nálam még vasárnapig :)
    A China Glaze is ígéretes, meg érdekesnek tűnik az a dupla lakk is, főleg a fedőszíne ( Models Own? )

    VálaszTörlés
  13. Annyira durván egyezik az ízlésünk lakkokban, el sem hiszem. ^^ Én is imádom a Princess-t (és most eszembe is jutott, hogy még nem fotóztam be :/), csodaszép az arany-rózsaszín kombó. Én még a Majesty-re neveztem be, ő is gyönyörű (a manóba, azt sem fotóztam még be o_o). De a fehéret is nézegettem. Jó kis kollekció ez, na, valljuk be. :D

    VálaszTörlés