2014. május 30., péntek

China Glaze City Flourish kollekció - Grass is Lime Greener és Petal to the Meta


Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nem dobtam hátast a China Glaze új (hmm, hát már annyira nem új.), tavaszi kollekciójáról. Persze, értem én, nehéz minden tavasszal előrukkolni 12 pasztell színnel, de a swatchokat nézegetve nem éreztem, hogy bármelyik a nevemet kiáltaná. De ahogy az lenni szokott, megérkeztek kis hazánkba is a lakkok, amiről hamar értesülünk is a facebookról (vagy jobb esetben kapjuk a forró drótot valamelyik drága Naillandes eladótól, első kézből), úgyhogy hamar azon kaptam magam, hogy a tesztereket próbálgatom, majd a kasszánál állok egy csodás, korall rózsaszín árnyalattal. 

És ahogy ezután lenni szokott, természetesen nézem a YouTube videókat, és annyit hallottam a Grass is Lime Greener nevű árnyalatról, hogy nem sokkal később már ő is nálam landolt. De ennyinél megálltam, lent bővebben ki is fejtem, miért.

Elsőként lássuk a Grass is Lime Greener-t:


Ez a szín egyike azoknak, ami pasztell, mégis neon. Egy kicsit olyan, mint a LimeCrime lakkjai, amikre ezer éve vágyom (csak sokkal rosszabb formulával). Mert sajnos elég nehéz vele dolgozni, csíkoz, egyenletlen, felszedi az előző réteget, rossz esetben saját magát(!). Mattra szárad, a fedőlakk menti meg egyébként az összképet, anélkül csúnyácska. Megfordult a fejemben, hogy kivágom az ablakon...

De ez a szín. *.* Ez a szín nekem megéri a szenvedést! Egy éve nem is gondoltam volna, hogy én valaha felkenek ilyen színt, vagy egyáltalán neont, de ez egyenesen szerelem! Persze csak ésszel viselem, sosem szabták meg, milyen körömlakkban mehetek az irodába, de Isten ments, hogy egyszer ilyennel jelenjek meg!


A következő lakk a Petal to the Metal:



Ezt a lakkot azért vettem meg, mert ahogy megláttam, a kedvenc Flormar Pretty (P16) lakkomra emlékeztetett, a kis drága 6 ml-jére, ami az egyik legkedvencebb tavaszi-nyári lakkom, és már a végét járom. Gondoltam, újítok kicsit, de persze van különbség köztük. 

Ez a lakk nem neon, de vannak neon tulajdonságai. Baromi élénk és félmattra szárad, szóval erre is kell a fedőlakk. Ebből két réteg elég, könnyű vele dolgozni, szerencsére ezt a lakkot próbáltam először (ha a Grass is Lime Greenert próbáltam volna először, biztosan nem vettem volna meg!)

Jó lenne készíteni egy összehasonlító posztot a kettő szépségről, mert van különbség, de hasonlóság is.:)


Végül gondoltam, mivel legtöbben úgyis a nail art miatt látogattok, a végére készítek valamit a két lakkból. 


Annyival sokkal jobb lett volna, ha az összes körmömön meg tudtam volna csinálni a fehér alapon pontozást, de sajnos nagyon szorított az idő. Mindenesetre ezek a neon-ish színek nagyon jól mutatnak fehéren (és nudeon), szinte ragyognak rajtuk. Biztosan előszeretettel használom őket ez után is hasonló manikűrökhöz!




Ti hogy álltok a neon lakkokkal? Jöhet, vagy túl sok?

27 megjegyzés:

  1. Grass is Lime Greener nagyon durván szép a körmeiden!!!

    VálaszTörlés
  2. Úúú ez a mani! Gyönyörű! Nem vagyok nagy zöld fan, de ennek a lakknak a láttán még az én szemöldököm is magasra szökkent hogy milyen szép... a rózsaszínnel egyetemben! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon brutál ez a zöld. Nem egy szokványos darab, ezért vágytam rá én is.;)

      Törlés
  3. Jelentem én nem csak a nail art miatt járok ide. :* Nagyon szép színe van mindkettőnek, de ezek a krém finisek engem csak nagyon ritkán győznek meg. :/ Cuki lett a pöttyözés is! :) Nekem sosem sikerül egy vonalba pöttyöznöm, így inkább hagyom is, nem próbálkozom vele. Viszont a következő kávézásunkra viszem a pöttyözőmet, hogy biztos ne unatkozz. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem kevés az olyan körömlakk szerető, magyar ember a földön, aki ne tudná, hogy a krém finis nem a kedvenced.;D Nem hiszem, hogy unatkoznánk, de szívesen telepöttyözöm a körmöd, de akár a szemöldököd is!:D

      Törlés
  4. Juuj,mindkettő gyönyörű..*.*

    VálaszTörlés
  5. A második tetszik jobban, csodás színe van :) Jól mutatnak együtt, olyan kis vidámak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem véletlen, hogy megvettem annak ellenére, hogy van egy nagyon hasonló színem, nagyon tetszik nekem is!!

      Törlés
  6. Szép a Petal to the metal, de a Grass is Lime greener-t birtoklom is, és jelentem, nekem semmi gondom nem volt vele, két rétegben bőven fed, és külön tetszik, hogy félmattra szárad :) Persze ízlések és pofonok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy kened fel? Furcsa, én szerintem nem is hallottam még senkitől, aki jót mondott a formulájáról, se itthon, se YouTube-on.:/ örülök, hogy neked bevált! Áruld el a titkodat!:D

      Törlés
    2. Nem tudom, szerintem nincs titok ebben :D Semmi különleges technikám vagy trükköm nincs, ugyanúgy lakkozok vele, mint bármely más lakkal :D De az is lehet, hogy nem csak én szeretem a lakkot, hanem a lakk is engem, egyéb eshetőségre nem tudok gondolni :D

      Törlés
  7. A rózsaszín szuperül mutat. De a zöld is csini :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon vidám ez a rózsaszín, tökéletesen kihasználható így tavasszal - nyár elején.:)

      Törlés
  8. fú mind a kettő gyönyörű és a mani is szép lett. *-*

    VálaszTörlés
  9. Úristen de szép mindkettő, de az a zöld egyenesen szerelem!! *.*

    VálaszTörlés
  10. mindkettő nagyon tetszik, egyre inkább szimpatikus nekem ez a márka, eddig a mennyisége, és az ecsete miatt féltem tőle, de annyira jól néz ki ez a két szín is, hogy fel fogom duzzasztani a cg kollekciómat is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ecset nekem sem a szívem csücske, annyival jobban működnek számomra a lapított típusúak! Kíváncsi vagyok, miket szerzel be elsőként. ;)

      Törlés
  11. brutálisan jó neon színek*-*!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem így is (hogy nem minden körmöd pöttyös) nagyon szuper mani lett. :)

      Törlés
    2. Ja, és nekem a neon még egyelőre túl sok. Legalábbis magamon. :)

      Törlés
  12. Szépek :)) én meg pont ugy vagyok vele, hogy a kollekcio barmelyik darabjat elfogadnam #.#

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elfogadni én is elfogadnám (kipróbálgatnám, játszanék velük), de fizetni nem fizetnék az egész kollekcióért. Sajnos hallottam, hogy nem mindegyik lakk kifogástalan minőségében.:/

      Törlés