2014. március 10., hétfő

Tutorial: tavaszváró manikűr


Sziasztok! A hosszú hallgatás után ismét előbújok a csigaházból! Nem szeretnék magyarázkodni, helyre kellett tennem néhány dolgot az életemben, lelki- és alkotói válságból próbálok kilábalni egy elromlott Macbookkal egyetemben, amivel nem tudom, mit kezdjek.:D Így kicsit nehézkes az írás, de lassan nem tudom tovább halogatni, hogy keressek egy szervizt. 

Na de erről ennyit, adjuk át a teret az alkotási kényszernek.:)
 

Pinteresten láttam egy képet erről a manikűrről, de egyszerűen képtelen vagyok visszakeresni (a honlapja viszont megvan: Lackefein) és elfogott a vágy, hogy azonnal, erőlködésmentesen az ujjaimon láthassam viszont teljes pompájában. Pislogtam kettőt, de nem történt semmi, úgyhogy neki is álltam a rekreálásnak. 

Itt szeretném is kifejezni végtelen csalódottságom és egyben mázlim, hogy épp pár nappal előtte érkeztek meg az ebay-ről 4(!) hónappal korábban rendelt szegecsek, kövecskék vagy nevezzük, aminek akarjuk. Kapóra jött, pedig már azt hittem, ezer éve elvesztek a posta útvesztőjében.


Használt lakkok: Essie Blanc (fehér), Essie Lily Pond (korall rózsaszín), Essence That's what I mint! (menta). Az ezüst kövecskék 1.5 mm-esek.


1. Kifestettem a körmeim a fehér körömlakkal (2 rétegre volt szükségem a tökéletes fedéshez).

2. Felhelyeztem legjobb tudásom szerint egyenesen a díszítőcsíkokat és finoman lesimítottam a széleknél, hogy semmiképp ne menjen be alá a körömlakk.


3. A menta és rózsaszín lakkal kifestettem a felosztott részek közül néhányat. Érdemes figyelni arra, hogy egyes körmökön legyen több a színes rész, másokon pedig érvényesüljön jobban a fehér. Lehúztam a díszítőszalagokat, míg még nedves volt a lakk.

4. Egy pici edényben vizet hoztam magamnak, fogtam egy aprócska ecsetet, belemártottam a vízbe (nem kell túlságosan, csak hogy nedves legyen), és ezzel vettem fel a kis köveket és helyeztem a körmömre. Egyenként. Igen, ez ilyen móka! Előtte egy réteg fedőlakkot kentem fel, hogy ebbe ragadjanak bele. Nem könnyű egyenesen felrakosgatni a köveket, érdemes ezt a részt nem elsietni!

5. Egy szintetikus ecsettel és acetonnal körbetakarítottam a körmeim.

6. Végezetül egy réteg Seche Vite-tel zártam a manikűrt.


Nagyon szerettem ezt a manikűrt, eszméletlenül jól bírta, wellnessezni is voltam vele és meg sem moccant, harmadik nap mostam le. Az Essie lakkok egyébként is remekül bírják rajtam, úgyhogy nem is vártam mást.

Köszönöm, ha végigolvastátok, és köszönöm a szeretetet, amit Instagramon is kaptam tőletek abban az időszakban, míg itt nem jelentkeztem! :)))

23 megjegyzés:

  1. Nagyon szép. Nekem nagyon tetszik. :) Ügyes vagy. :)

    VálaszTörlés
  2. pont tegnap néztem rá az oldaladra,hogy hova lettél.jó újra olvasni,illetve látni a manidat ami mellesleg nagyon szép lett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, ez most nagyon jól esik!:)

      Törlés
  3. Nagyon jól néz ki, a színe miatt tényleg igazán tavaszias :3 Én egyébként fogpiszkálóval szoktam felvinni a szegecseket, persze azt is picit nedvesen és tényleg 'jó móka' így egyenesen felrakosgatni.. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokszor én is fogpiszkálóval csinálom ;)

      Törlés
  4. Végre, végre, végre! Annyira vártam, hogy végre legyen poszt, nagyon szeretem olvasni, ahogy írsz. Gyönyörű a manikűr, ilyenkor mindig kedvet kapok lakkozni, pepecselni, pedig egyébként csapnivalóan tehetségtelen vagyok :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, annyira kedves vagy, de komolyan! Egy csöppet sem vagy tehetségtelen, max gyakorlatlan, amin pedig nem nehéz változtatni ;) Ez is lehetett volna jobb, most látom, hogy néhol elég girbe-gurbák a vonalak :D

      Törlés
  5. Nagyon szép lett, most már lassan nekem is be kell szereznem egy essie lakkot.
    A szinek nagyon szépen harmonizálnak, csodás mani lett :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép lett, igazi tavaszi mani! :)

    VálaszTörlés
  7. nagyon szép, örülök, hogy ismét itt vagy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, már hiányzott, végre jó a gépem!:D

      Törlés
  8. nagyon szép lett, ügyi vagy :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szép lett, imádom a színeit :)

    http://fashion-by-asu.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  10. I don't understand one word - bit I love it! Thank you for recreating, it turned out lovely! :)

    VálaszTörlés
  11. Annyira tavaszi! Sajnos, én már a csíkok festésénél elbénáznám azt hiszem. :D
    Ha van kedved részt venni egy kis játékban, nézz be hozzám.
    http://lakkalandok.blogspot.hu/2014/03/ismerjuk-meg-egymast.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj dehogy bénáznád el, és ha igen, nincs gáz, ne tudd meg, én hányszor bénázok el manikűröket. Egyszer sikerül, máskor meg tanulok a hibáimból és újrapróbálom ;)

      Törlés