2013. július 18., csütörtök

Repedezős körömlakk a Pimkietől


Helló lányok! Sajnos kis csúszásban vagyok a tervezettekhez képest, de igyekszem összekapni magam. Fel is borítom a rendet (már amennyi maradt belőle) néhány életbevágóan fontos információ miatt: ti tudtatok róla, hogy a Pimkieben körömlakkokat is árulnak?

Nekem ez valahogy kimarad az életemből. Bár nem sűrűn járok ebbe az üzletbe, de most az akciók alkalmával benéztem ide is, és csodák csodája, a kasszánál velük néztem farkasszemet. Mindez még nem lenne önmagában egy egetrengető információ, mivel a lakkok (ahogy a ruhákra is jellemző a minőséghez képest) rettentően túlárazva 1200 és 1500 Ft között ingadoznak, DE most 250 Ft-ért dobálják őket.

Kiszúrtam ezt a repedezős lakkot magamnak. 11 ml-nyit ebből az effektből nem talál az ember minden bokorban 250 Ft-ért, szóval (többek között) tettem egy próbát ezzel a lakkal. Sajnos nem tudom, hogy más színben van-e a többi üzletükben, de el tudom képzelni, hogy kevésbé forgalmas Pimkiekben több színre is rábukkanhatunk.


De ami a minőséget illeti, szerintem nem a 250 Ft-os kategória. Nem állítom, hogy teljesen meg vagyok elégedve a lakkal, de annyi biztos, hogy az ár dupláját sem érezném kidobott pénznek érte. Hibának csak annyit találtam benne, hogy nehezen terül, emiatt kicsit több időt vesz igénybe egy köröm kilakkozása (nem is ment annyira mindenhol), és a többszöri átfutás/igazítgatás a repedezés rovására mehet. De lehet, hogy csak amiatt volt nehéz vele dolgozni, hogy a szemet szúró ábra ellenére elfelejtettem felrázni az üveget használat előtt :DA finishe viszont nagyon tetszik! A mattság ellenére lapul benne valami metálos csillogás, ami miatt sokkal jobban tetszik, mintha sima matt lakk lenne.Szerintem egy próbát mindenképp megért, gyakorolnom kell még a repedezős lakkal bánást, annyi szent. Ezen kívül még egy neon lakkra is beújítottam tőlük, róla is írok majd hamarosan.Nektek a repedezős lakk bejön, vagy a nem hordom kategória?


10 megjegyzés:

  1. Szeretném én, csak lehet nem tudom használni! Nekem Miss Sporty van szintén kék, de én nem tudom mit csinálok rosszul. Felkenem, nem vastagon, és van amelyik meg sem reped, a többiben meg van 2 csík kb. Hát nagyon nem erre számítottam! :)

    Ez jobban reped sokkal, mint az enyém. Szép mani lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. próbáld meg egy ventillátor előtt festeni a körmöd, és ahogy kifestettél egy körmöt, tedd a ventillátorhoz minél közelebb azt az ujjad, lehet, hogy "nem elég intenzíven" szárad a lakk :) De amúgy nekem is van bőven mit gyakorolnom, minden lakk másképp viselkedik :)

      Törlés
  2. Én szeretem a repedezős lakkot, ugyan ilyen kékem van, csak Lovely márkájú. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy néz ki, a kék a legnépszerűbb szín a repedezős lakkoknál! :))))

      Törlés
  3. Jól néz ki és 250-ért szuper vétel volt :)

    VálaszTörlés
  4. ennyiért nagyon megérte, szép :)

    VálaszTörlés
  5. Szeretem a repedezős lakkokat, hasonló kékem van itthon, egy Essence-márkájú. Várom a neon lakkról a posztot :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még sajnos nem volt időm arra a lakkra, de hamarosan őt is előkapom :)

      Törlés