2013. április 11., csütörtök

Romwe akció mától holnaputánig!


Helló lányzók, biztosan olvastatok róla már itt-ott, de leggings akció van a Romwe honlapján, ha kettőt vásároltok, a másodikat féláron kapjátok. Engem nagyonis lázba tudnak hozni az akciók:D Még sosem rendeltem innen, szóval regisztráltam, ami szuperegyszerű, nem kell email címes megerősítés sem a regisztrációhoz. Azonban az első rendeléskor élhetünk egy 20%-os kedvezménnyel (amit én jobbnak találtam mint az eredeti akciót, mivel nem csak leggingst rendeltem).

Az első dolog, amire rátaláltam, és beleszerettem (ilyet akartam már tök rég), egy univerzummintás leggings. Van egy csomó másféle mintában is, EZ a másik, amin gondolkodtam, de végül csak ez lett. 

Ezen kívül egy másik leggings is nagyon megtetszett, úgyhogy ezt is megvettem, nagyon szeretem a virágokat, és ez nem az a szokásos virágos:) Ha rajtam múlna, bevásárolnék 100 leggingst szívem szerint, de szerintem (szerencsére) két lábbal állok a talajon, egyelőre:D

És a true love story... ez a pulcsi nem más, mint szerelem, remélem nem áll majd úgy rajtam, mint egy krumpliszsák! El tudom képzelni egy szép kis farmersorttal, vagy egy egyszerűbb leggingssel. A mintája, a fazona, az anyaga, a színek összhangja, a szaggatott alja, minden tetszik benne:) Ráadásul majdnem 50%-kal le volt értékelve, piszok mázlista vagyok, pont ugyanilyenre vágytam, mióta egyszer láttam Amerixe-nél meg Missglamorazzi-nál, akik a top beauty guruk számomra:)

Összesen (a 20% lejött ugye, ami 15 dollár volt jelen esetben) 61 dollárba kerülek, szép magyar forintban 14.390, ami nem rossz szerintem három olyan dologért, ami nagyon nagyon tetszik! Ó és a házhozszállítás ingyenes bárhova a világon, ezt elfelejtettem írni:) 

Néhány további ötlet, hogy mik azok a leggingsek, amikre érdemes egy szempillantást vetni, aki esetleg gondolkodik a vásárláson most az akcióban. Ezek közül mindet megvenném, azonnali hatályal, ha nyakamba szakadna egy bank:D


csini virágos (jól illene a fent említett pulcsihoz:)
http://www.romwe.com/elasticated-floral-leggings-p-59200.html
Ááálomszép!!
http://www.romwe.com/starry-night-leggings-p-39610.html
Ebbe szintén nagyon belezúgtam, csak sanszos, hogy nagyon dagadtnak néznék ki benne! http://www.romwe.com/golden-sequined-black-leggings-p-50936.html
Annyira ötletes-poénos, nagyon bejön:)
http://www.romwe.com/goldtone-lipstick-black-leggings-p-59227.html

A batikolt pólók korát idézi számomra
http://www.romwe.com/color-gradient-blue-curacao-leggings-p-59782.html
Dicső csillagos-sávos lobogó (o'r the land of the free and the home of the brave!)
http://www.romwe.com/star-print-leggings-p-59080.html
Kicsit talán őszies, dehát idén is lesz ősz:D
http://www.romwe.com/geometric-pattern-leggings-p-59201.html
Vintage virágos, bájos:)
http://www.romwe.com/retro-black-floral-lace-leggings-p-59224.html
Ez pedig minden túlzás nélkül leírhatatlan szerelem, aaa, annyira odáig voltam érte, hogy még a barátomnak is belinkeltem egy levélben, hogy ugye mennyire hihetetlenül szép pulóver?? Persze neki is nagyon tetszett, bírja az ilyen stílust:) De sajnos drágább mint az iménti általam rendelt 3 darab összesen:( Csak ez áll közénk! (2 lábbal állok, ugye.....)

Vásároltatok mostanában webshopban ruhát? Hogy álltok a netes ruhavásárlással, nem féltek a rossz méret/nem áll jól féle problémáktól?
Valaki esetleg kapni fog ezen a leggings akción?/ Mit vesztek/vettetek?

Mindenkinek szép álmokat, pihenjétek ki magatokat alaposan:))
Én egész nap a trambulinon ugráltam a kertben(végre felállította apa, juhuuu!) és a tűzhely felett pillecukrot grilleztem:D Eztnevezem napnak;) Gyerek vagyok lélekben, nem tagadom:) Csók!
  
Petronella xox

1 megjegyzés: