2013. február 21., csütörtök

Mac Peachykeen pirosító


Sziasztok lányok, közel s távol egyetlen Mac pirosító található nálunk itthon, amit anyának vettem karácsonyra. Viszont készítek egy tesztet róla, mert (shame on me), na bevallom, elég gyakran szaladgálok érte anyáék fürdőszobájába:D



Gondolom, senki nem lepődik meg rajta, ha azt írom, szuper a minősége?:D Az eladó segített választani végül, elmondtam neki, anyának milyen bőrszíne, szemszíne van, milyen rúzsokat, ruhákat szokott általában hordani... volt pár opció, emellett döntöttem. Magyarországon egyébként az egyik legnagyobb számban eladott pirosítószínéről beszélünk a márkában, el is fogyott épp abban a Macben, amiben nézelődtem, de az eladó felhívta a Váci utcait, hogy tegyenek egyet félre és már szaladtam is. A Váci utca amúgy is egy köpésre van a sulimtól, szóval mehettem is vissza utána órára:)

Őszintén szólva nem is vágyom több Mac pirosítóra. Odavagyok ezért, de alapjáraton annyi pirosítóm van, ha vennék, akkor már csak a Nars-tól tenném, és részben azért, mert úgy szeretem a csomagolásukat (ez elég szánalmasan hangzik:D). Egyébként most boldog vagyok azzal a mennyiséggel, ami van, még van 3 Nars pirosító, aminek nagyon örülnék (Taj Mahal, Sin, Deep Throat), és akkor úgy érzem, le tudnék állni a pirosítómániámmal, persze, csak ameddig nem találkozom egy helyel, ahol Tarte krémes pirosítókat árulnak:) Nyx csábít még, nagyon enyhén, szintén a krémpirosítókkal:)


Peachykeen. Hordható, hétköznapi, barackos-korallos árnyalat egy kevés arany fénnyel. Szeretem, szeretem, szeretem!! De tényleg:) A pigmentáltsága mesés, és ez a szín nekem (meg a többi lánynak itthon) tökéletes! Talán az egyik legtartósabb pirosítóm (úgy írok róla, mintha a sajátom lenne, pedig nem is:( javítsatok ki!), és egyáltalán nem porzik, az ecset szépen felveszi az anyagot. Jól terül az arcon, könnyen eldolgozható, nem foltosodik, és mikor kopik, azt is finoman és egyenletesen teszi:) 6600 vagy 6800 Ft volt egyébként, már nem emlékszem pontosan.


Ajánlom, persze, bár ezért az összegért biztos, hogy kapunk egy pár hasonló minőségű darabot alacsonyabb árkategóriában:) 

Szerintetek megéri egy Mac pirosító a pénzét?

Na csók mindenkinek, remélem mindenki szuperül van, írjatok, mi van veletek, mindent tudni szeretnék:) 

  
Petronella xox

3 megjegyzés:

  1. Több MAC pirosítóm is van, imádom őket egytől-egyig. Igyekeztem alapárnyalatokat beszerezni, ezen belül inkább a finisekkel szeretek kísérletezni. Eddig inkább a matt árnyalatokat részesítettem előnyben, mostanában kacsintgatok a sheertone felé. Szerintem abszolút megérik az árukat, hiszen drogériás verziók nyomába se érhetnek és olyan kiadós mennyiséget kapunk, amit nagyon sokáig élvezhetünk, főleg, ha van több pirosító után nyúlnunk és nem egyet nyúzunk állandóan. Emellett, ha már arról van szó, hogy megérik-e az árukat, összehasonlítás képpen a Bobbi Brown pirosítók 3,7 grammosak és 7100 Ft, míg a MAC 6 gramm, amit tavaly júniusban vettem 6100 volt, decemberben már 6600. :( De még így is ezeket részesítem előnyben. Inkább kiadok értük többet, mint hogy megvegyek száz drogériásat és a kukában landoljon, mert használhatatlanok.

    Klassz a blogod, így tovább! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűű, és melyik a kedvenc matt finishű MAC pirosítód? Alig vannak matt pirosítóim, főként csak krémpirosítók azok a ritkák is, amik megvannak:) Igen, Bobbinak elég horror árai vannak:/ Teljesen megértem, az utolsó mondatod, én is vettem már kiábrándító drogériás darabokat!
      Köszönöm a bátorítást és az építő hozzászólást, jól esik;))))

      Törlés
    2. Ha több időm van sminkelésre, akkor a MAC Harmonyja után nyúlok, ezzel tudok a legszebben kontúrozni, ha sietősen dobok fel valamit, akkor Bobbi Desert Rose-a a kedvenc. :)

      Törlés