Gondolatok a fogyásról

Sziasztok lányok! Ez a mai kicsit beszélgetősebb téma lesz, tudom, már az utóbbi bejegyzés sem volt "több", mint egy tag, egyszerűen rámzúdúlt az élet, zh-k, előadások, lehetőségek, és a mostani tragikus időjárás. Mégis úgy érzem, most ezt kell leírnom.

Divatos dolog fogyózni, nem? Jó érzés azt mondani, hogy a macaroon világnapján inkább elmegyek az edzőterembe és nem eszek édességet, meg amúgy is, mindneki fogyni akar, a környezetemben állandó téma, bár sokszor általam is, persze. Mostanában talán túlzottan is.

Elkezdeném ott a történetet, hogy gimi közepe tájt voltam talán a "legkerekebb" életemben. Akkoriban leálltam egy évet a balettel meg a fitnesszel, talán nem is csináltam épp semmit úgy igazán, nagyon élveztem az ízeket és sokat sütöttem-főztem. Ne egy kövér lányt képzeljetek el, ekkoriban 56-57 kiló lehettem, de teljesen jól éreztem magam a bőrömben, majd kicsattantam, pörögtem (najó, ez alapjáraton jellemző rám:) pedig akkor még egy kicsit alacsonyabb is voltam. Aztán végzős évre egy pár centit nőttem is, meg újra elkezdtem aktívan sportolni és táncolni: heti 12 óra tánc, 3 óra torna, meg a szokásos napi kb egy óra séta, na hát ennek eredményeképp formában voltam, mondhatni, nem voltam sokkal könnyebb, olyan 54-55 kg, de jobb izomzatom volt és erőnlétem, és ugye tudjuk, az izom nehezebb a zsírsejteknél.

Aztán mikor nem vettek fel a táncműre, meg kiderült, hogy a szerelmem negyed évre Angliába költözik (ez volt májusban), meg amúgy is kezdődtek az érettségik, akkor valami történt bennem. Csak azt vettem észre magamon, hogy már nem akarok mozogni, de enni sem. Mondhatni semmit nem ettem, csak kávéztam, azt is cukor nélkül, keserűn, a barátom meg nagyon aggódott és folyton készített nekem valami ennivalót és próbálta leküzdeni a torkomon, kisebb-nagyobb sikerrel.

Mikor elutazott, akkor (nagy édesség és húsfüggő lévén) megfogadtam, hogy semmi csokit, sütit vagy édességet és húsfélét nem eszem, míg hazajön. Igazából megfosztottam magamtól még azt a maradék lehetőséget is, hogy a számomra élvezhető ételeket egyem.

Mikor hazajötte előtt pár héttel kirepültem meglátogatni egy hétre, akkor 47 kiló voltam, a vicc az egészben, hogy nagyon jól éreztem magam! Mintha nem is lenne súlyom, csak suhantam mindenhol. Sokkal könnyebb volt az élet, szó szerint. És ez tetszett.:) 

Ez csak a hosszúra nyúlt bevezető volt, az a baj. De muszáj volt, hogy ezeket leírjam a továbbiakhoz. A lényege a folytatásnak, hogy rájöttem pár héttel ezelőtt, hogy nagyon nincs rendben az önképem. És nem is értem, miért csak most tűnt fel... Persze nyár óta újra belelendültem az életbe, mennek a dolgok, jönnek a kilók, kezdtem úgy tekinteni magamra, mint egy kisdisznóra a dagonyában. Nem ettem sokat, de jókat: szeretem a finom ízeket, meg magát a rituálét, ahogy az ízek találkoznak az ízlelőbimbóimmal... javíthatatlan vagyok:)

De nagyon nem voltam magammal rendben, ez mindenben meglátszott: kijött a kiskoromban már kinőtt ekcémám, az arcbőröm borzasztó állapotba került, kipattogtam, fakó volt a bőröm, gyűlöltem vásárolni járni, nagyon nehezen vettem rá magam, hogy bármilyen ruhát felpróbáljak. Amit régen szépnek láttam magamon, azok a szememben elhalványultak és a dolgok, amik nem tetszettek, górcső alá kerültek. Nem tudtam máson gondolkodni, minthogy hogyan kéne táplálkoznom (vagy hogyan nem), és büntettem magam azért, mert nem úgy nézek ki, mint egy fürdőruhamodell.

Aztán előző hét közepén volt egy kitörésem, vagy afféle. Valamivel viccelődött a barátom, én meg elkezdtem sírni, hogy egyszerűen nem tudom szeretni magam. Nem tudok megbékélni azzal, ahogy kinézek, kövér vagyok, és nem látom már magamban a szépséget, amit régen igen. Aztán ilyenkor hiába magyaráz valaki, hogy az elég, hogy ő a világ legjobb nőjének tart engem és büszke rám és folyton dicsekszik velem, tudtam én, hogy nem pótolhatja semmi azt, hogy saját magammal lerendezzem.

Közben meg egy csomó emberrel random találkoztam, akikkel már rég nem, és mindenki azt mondta, hogy "de vékony vagy", "nagyon sokat fogytál" és a többi, én meg minden alkalommal, mikor ezt hallottam, sírni tudtam volna, hogy nem, egyáltalán nem, néha udvariasságból tett mondatnak, néha egyenesen sértegetésnek vagy szarkazmusnak vettem. A húgom már minden alkalommal, mikor a súlyom szóbakerült, konkrétan lecseszett, hogy azonnal hagyjam abba ezt a gondolkodást, ne akarjak fogyni, nem akar egy anorex tesót, a szüleim is folyton ezzel jöttek, de csak fokozta bennem az érzést, hogy egyszerűen senki nem ért meg.

Még nem történt semmi gondolatbeli változás, viszont olvastam itt-ott a KalóriaBázis nevű honlapról és programról, bele is vágtam, viszont épp bent császkáltam a belvárosban, a BKV-n ülve próbáltam megadni az alapadataim, hogy hány cm (ez annyira nem változik:) és kg vagyok... betippeltem a másodikat. Aztán mikor már otthon a mérlegre álltam, kissé meglepődtem, hogy hát nekem ezek szerint tényleg nagyon nincs rendben az önértékelésem vagy önképem vagy hívjuk akárminek, de egy jó 6 kilóval többnek gondoltam magam, mint valójában vagyok. Azt hittem, hogy a gimi közepi testsúlyomnál is több vagyok, pedig 51 és 52 kiló közt vagyok. Az álomsúly 45-46 (162 cm vagyok), de igazából 47-tel is nagyon kiegyeznék:)

Ma reggel 50.8 kg voltam, nem szeretnék gyorsan fogyni, mert szerintem az sosem tartós. Nem vonok meg magamtól semmit, csak betartom, hogy mértékkel fogyasztom a "rossz" kajákat, meg persze mozgok, amennyit enged a sok bénázásom mostanában:D Amit mostanában gyakran csinálok, az a tornavideo.hu hihetetlenül ki tud fárasztani, nagyon jól átmozgat és ingyenes! Ami a legnehezebben megy, az a megfelelő folyadékmennyiség bevitele. Ti hogy vagytok ezzel?

Zárásként csak annyit írnék, hogy kellett az a gondolatbeli helyreállás, vagy nevezzük megbékélésnek, hogy bele tudjak ebbe vágni tiszta fejjel és ne büntessem a testem. Fel a fejjel lányok, mindannyian csodálatosak, gyönyörűek és értékesek vagytok, akármit mondana bárki!!! Egyediek, utánazhatatlanok, egyéniségek vagytok, pótolhatatlan részletei az univerzumnak:)))

♥ ♥ ♥

Petronella xox