Szeretem a zöld színt, mégsem ment ma minden gördülékenyen. Általában sikerül jól beosztanom az időmet, hét közepe fele elkészítem a manikűrt és legalább egy nappal előtte megírom a bejegyzést, hogy mire vasárnap reggel felkelek, már kint is legyen a bejegyzés a blogon időzítve. Na, ez a hét egy nagy rush volt, tegnap családi buli volt barátoméknál, egész héten sok volt a tanulnivalóm, alig jutott időm gondolkodni is.
Lényeg a lényeg, csak ma sikerült játszanom a zöld színnel, és amit elterveztem fejben, borzasztó lett körmön, úgyhogy egy újat kellett kitalálnom. De nem bánom, hogy végül teljesen másmilyet készítettem második nekifutásra, mert ezerszer élvezetesebb viselni!
Elegáns lett, és egy kicsit karácsonyi:) (biztosan azért, mert ma megjegyezte a 11 éves kishúgom, hogy várja már a Karácsonyt). A Forest Green fantázianevű Astor lakk eszméletlen, az ecsete lapított, kicsit széles (de nem annyira, mint az Essence vagy az IsaDora), a lakk állaga olyan tipikus Lycrás, amitől aztán csodálatosan fényes lesz a finish fedőlakk nélkül is. Annyira könnyű felkenni, hogy szerintem az óvodás (körömlakkmániás) Hanna unokatestvérem is ki tudná festeni vele az apró körmeit anélkül, hogy összefestené a körömágyát. Komolyan, szinte magát keni fel a lakk :)
Nagyon gyorsan is száradt. Szuper lakk, szót se többet róla. Önmagában is nagyon szép látvány volt, na de egy zöld körömlakkot önmagában mégsem tehetek fel a kihívás címszó alatt, úgyhogy feldobtam egy kicsit a látványt csillámokkal. Az arany Claire's mellett döntöttem, mert az mégis csak ősziesebb, mint az ezüst, de végül annyira karácsonyisztikus lett a kinézete, hogy elővettem még egy másik csillámos lakkot, hogy megtörjem a telet. Ezt még nem is használtam eddig: az apró arany csillámok mellett nagyobb arany, mentazöld és halványrózsaszín hexagon glitterek vannak benne, igazán gyönyörű :) na jó, sok a duma, be is fogtam, mindenkinek szép napot!!
Jaj, nagyon szép! Ezt a zöld színt megnézem ám majd magamnak közelebbről is :D
VálaszTörlésNagyon helyes, igazi őszi-téli csoda:) ;)
TörlésDe szépen csillog!! Gyönyörű ez az Astor lakk is!!
VálaszTörléscsillogásból nincs hiány:)
TörlésÉn is készítettem egyszer egy hasonlót, csak "kicsit" csúnyább változatban !:D A tiéd nagyon szép lett!:)
VálaszTörléshttp://tatusblogja.blogspot.hu/2013/08/csillamos-kormok.html
Még anno, mikor fogalmam sem volt a beauty blogokról, ez volt a kedvenc (és szerintem egyetlen) körömdíszítési technikám :) köszi ;)
Törlésszép lett. *-*
VálaszTörlésDe örülök, hogy tetszik :)))
TörlésCsodálatos *-*
VálaszTörlésNagyon drága vagy ;)
TörlésHú ezt az Astor lakkot a Rossmann akciós dobozából már kb 25x áttettem a kosaramba majd kivettem... mondván, hogy úgysem hordanám, de most nagyon bánom!!! Gyönyörű ezekkel a csillámokkal!
VálaszTörlésNagyon szép lakk, én egyszer sem hezitáltam, megláttam és megvettem, mert nagyon tetszett :)
Törlés*-* Beleszerettem abba az Astor lakba :D Pont tegnap vettem meg a Claire's lakko (hexásat) és imádom .... Gyönyörű manikűr lett !
VálaszTörlésazalanyblogja.blogspot.hu
Ugye-ugye? Szép és különleges a kicsi Claire's :))) köszönöm!
TörlésNagyon szép manikűr lett!:)
VálaszTörlésNagyon jól mutat a sötétzöld lakkon az arany!:)
Én sem vártam tőle ennyit :D
TörlésSzupi lett! Imádom ezt a megoldást, nem egyszer elkészítettem már én is más alapszínnel. :) Annyit szemezetem már ezzel az Astor lakkal, de sosem teszem be a kosramba, pedig mennyire szép felkenve. :)
VálaszTörlésAlaptechnika, de igaz a mondás, hogy a kevesebb néha több:) Én most a színeknél még az egyszerűségnél szeretnék maradni, majd durvulok a kihívás második felében :D
TörlésHello Christmas, pompázatosan ünnepi manikűr! :)
VálaszTörlésPusza: Reni
Naugyehogy??! :D Egész nap a Dack the halls-t dúdoltam :P
TörlésNagyon szép lett! Nem gondoltam, hogy ez a zöld ilyen szép felkenve, az arany pedig nagyon feldobja. :)
VálaszTörlésKöszi, Edina! Igen, az arany viszi a pálmát :)
TörlésJajj de szép lett! :)
VálaszTörlés